Az ugyanis globális betegség, az egész érrendszert érinti, bárhol jelenjenek is meg először a betegség klinikai tünetei. A klinikai manifesztációtól függően természetesen a tünetek némileg különbözőek. A koszorúserek betegsége pl. előbb terheléskor majd nyugalomban jelentkező mellkasi fájdalmat okoz, amit angina pectorisnak nevezünk, legsúlyosabb formájában, az infarktusban pedig szövetelhalás mutatkozik. Az alsó végtagok betegsége hasonló tüneteket okoz: előbb terheléskor, majd nyugalomban lép fel lábfájdalom, súlyosabb formájában pedig szövetelhalás, gangraena alakul ki a lábakon. A patomechanizmus azonos, a klinikai tünetek pedig - a lokalizáció figyelembevételével - hasonlóak!
Az alsó végtagok érszűkülete 4 stádiumra osztható. Legenyhébb formájában panaszok, tünetek nincsenek, legfeljebb műszeres vizsgálatokkal lehet a betegséget kimutatni. Ultrahang /doppler/ vizsgálattal megmérhetjük a lábfeji artériákban a vérnyomást és megmérhetjük a felkari vérnyomást is. Egészséges, fekvő helyzetben lévő emberben a két érték azonos: ugyanaz a vérnyomás a lábakon, és a karokon. Érszűkület esetében azonban a lábakon mért nyomás alacsonyabb, mint a karokon mért vérnyomás, a különbség /gradiens/ pedig arányos az érszűkület súlyosságával.
A betegség folyamatának második stádiumában terheléskor, járáskor jelentkezik a lábikrában fájdalom, ami a beteget megállásra kényszeríti. Rövid, 1-2 perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. Természetesen egy bizonyos távolság megtétele után újabb fájdalom mutatkozik, és a történet ismétlődik, amit ?intermittáló sántitásnak" /claudicatio intermittens/ nevez a szakirodalom.
A harmadik stádiumban már nyugalomban ? főleg fekvő helyzetben, éjszaka ? lép fel lábfájdalom, ami a lábak lelógatására, vagy felkelés során szűnik. Az ok világos: a végtag vízszintes helyzetében kevesebb vér áramlik a szövetekhez, mint függőleges helyzetben, hiszen a vér is folyadék, mely lefelé nagyobb nyomással és könnyebben áramlik.
Nekrózis, gangraena alakul ki az utolsó, negyedik stádiumban, jelezve a szövetelhalást. E stadiumban a végtag komoly veszélyben van!
Egy néhány évvel ezelőtt, 65 év feletti, érszűkületben szenvedő betegekben végzett vizsgálatban azt kutatták, vajon az obliteratív érbetegségben szenvedők között gyakoribb-e az infarktus és a stroke előfordulása, mint a kontroll csoportban, ahol érszűkület nem volt. Kiderült, hogy már a legenyhébb fokú, klinikai tünetekkel nem járó, 1. stádiumú betegekben is szignifikánsan /2-3-szor/ több infarktus és stroke fordult elő. Szignifikánsan nagyobb volt e betegek között a halálozás is.
E vizsgálat eredményeiből két gondolat következik. Egyrészt az, hogy az alsó végtagok érszűkülete rossz prognózisú betegség, de elsősorban nem a lábak sorsa miatt, hanem a szív és az agyi erek betegsége ill. ezek következményei miatt. A lábak prognózisa ugyanis relatíve jó: 10-20 év alatt gyakran alig változnak a panaszok, és szerencsére csak egészen kis százalékban kerül sor amputációra. A rossz prognózist tehát a globális érbetegség egyéb megjelenési formái, a szív- és az agyi erek megbetegedése okozza.
Ugyanebből a felismerésből következik az is, hogy az alsó végtagi érszűkület felkutatása jó mutatója az egyéb régiók megbetegedésének, felhívja az orvos figyelmét arra, hogy keresse a teljes érrendszert érintő globális betegség egyéb ? prognózist meghatározó - manifesztációit. Így válhat az érszűkület és annak korszerű kezelése a prevenció - azaz a szív és agyi érbetegségek megelőzésének - fontos eszközévé. (asz hiszem megértették a lényeget T.K.)
Forrás: Drinfo.hu/Weborvos/Dr. Káli András 2007. október 19.
Žiadne komentáre:
Zverejnenie komentára