Kiadó: PARK KÖNYVKIADÓ KFT , 2012
Rövid leírás:
A kormányzás a legkisebb rossz okozásának művészete. Sárközy Tamás legújabb könyve nem egyszerűen tudományos monográfia, sokkal inkább kormányzati személyes történet. Úgy tárgyalja tizenegy magyar kormány munkáját, hogy megosztja olvasóival számos élményét és magánvéleményét is azokról a szereplőkről, akikkel megismerkedett, kívülálló szakértőként együtt dolgozott. Miközben arra keresi a választ, hogy mi a kormányzás lényege, hogy mennyiben változtak az állam funkciói és a kormányzás feladatai a globalizáció és az információs társadalom kialakulása következtében, vagy hogy mennyiben lehet egy kormányzás populista, és milyen hibalehetőségek vannak a kormányzásban, személyes arcképcsarnokában portrét fest az elmúlt több mint harminc év legmeghatározóbb politikusairól Kádár Jánostól Grósz Károlyon és Horn Gyulán át Gyurcsány Ferencig és Orbán Viktorig. Teszi mindezt a tőle megszokott és már-már elvárt cinikus-sztoikus hozzáállással, fekete humorral, mely számára az önvédelem, az optimista fennmaradás eszköze. "Ezt a könyvet a pártonkívüliség és a pártsemlegesség jegyében, középről szerettem volna megírni. Nekem szinte tök mindegy, hogy balközépről vagy jobbközépről kormányoznak, csak a kormányzás legyen szakszerű és kulturált. Kicsit szaktudomány, kicsit jelentörténelem, kicsit visszaemlékezés ez a munka."
A kettészakított könyv | Börcsök Mária: Kettészakadt Magyarország
Börcsök Mária könyve nem kisebb célokat tűzött ki maga elé, mint hogy bemutassa az ismert történelmi személyiségeink árnyalt portréit, s ennek apropóján olvasója elgondolkodjon a történelem felől is. Érdeklődéssel vettem tehát kézbe.
Gyakorló történelemtanárként mélységesen egyet tudok érteni a célkitűzéssel, hiszen pontos ismeretek nélkül nem ismerhető meg múltunk. Így az óráimon magam is igyekszem a tankönyvnél pontosabb képet tárni diákjaim elé. Nagy felelősséggel járó munka ez, mert csak pontos adatok alapján lehet mindezt megtenni. [Így például Bessenyei József könyvéből (A Héttorony foglya. Török Bálint. Helikon, 1986) például megtudhatjuk, hogy a Gárdonyi által romantikus nemzeti hőssé emelt Török Bálint nagyon is megérdemelte a sorsát, és semmivel sem volt jobb a kor marakodó főurainál.] Enélkül ugyanis az ember csak növeli a zűrzavart a fejekben.
Éppen ezért kezdtem aggódni, mikor az ismertető így fogalmazott: „A Kossuth Kiadónál megjelent és minden bizonnyal vitákat is kavaró kötet nem történelmi tanulmány, hanem esszé, tényeken alapuló véleményfüzér.” Ugyanis ha a szakmai alap hiányzik, és fél- vagy kitalált információk alapján dolgozunk, akkor az eredmény – bármennyire is tiszta a szándék – csak a céllal ellentétes lehet. Az olvasóban teljesen torz kép születik így. Extrém példával magyarázva: mintha a szerző egy kosztümös, hollywoodi filmet tálalna elénk, és azt az olvasó történelmi ténynek, készpénznek venné. Szakmailag: katasztrófa.Aggódásom olvasás közben csak fokozódott és bosszankodássá alakult át, főleg az Árpád-házi királyainkat bemutató fejezetnél. Ugyanis az írónő (nem történész; szépíró), ígéretével ellentétben semmi olyasmit nem közöl, ami történelem tankönyvben ne lenne benne, és egy érettségire felkészülő diák ne tudna. Sőt! Pontatlan és légből kapott adatokat használ (a teljesség igénye nélkül) például Könyves Kálmánnak Álmos hercegre kiadott vakítási ítéletének időpontjára vonatkozóan, vagy II. András tartózkodási helyére nézve, a pilisi merénylet idején.
Ugyanilyen súlyú hiba, hogy a szerző a korszak krónikáinak egy részét kellő forráskritikával kezeli, máshol viszont készpénznek veszi. Ezt a furcsa kettősséget látva az olvasóban önkéntelenül is felmerül a kérdés: mindezt miért teszi? Csak azokat emeli ki, ami érdekében áll? Ami passzol a mondanivalóhoz? Lehet. De emiatt pontosan az ellentétét éri el annak, amit szeretett volna, hiszen értelmes vita helyett a vehemensebb olvasó a falhoz vágja a könyvet, és a párbeszéd előtt döngve bezárul az ajtó. Kár.
Az írónő egy interjúban azt nyilatkozta, hogy adatait „nem titkos vagy titkosított dokumentumokból, hanem korábban már publikált tanulmányokból, levelezésekből, iratokból” szerezte. Ebben az esetben üdvösebb és hasznosabb lett volna ezeket egy irodalomjegyzékben feltüntetni, ezzel is csökkentheti a támadási felületet. Ennek hiányában ugyanis az egész könyv rendkívül hiteltelenné válik. Nem lesz több az olvasó szemében, mint egy kíméletlen deheroizációs mű, ahol a szerző kéjjel és élvezettel ír csupa-csupa olyat, amit – ha létezett volna – maximum egy korabeli pletykalap engedhetett volna meg magának. Nagy kár.
Ezáltal ugyanis célja – hogy a történelmi személyiségeket úgy mutassa be, hogy semmivel sem jobbak nálunk – túlságosan is jól sikerült. Sajnos figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a népnek – tetszik, nem tetszik – szüksége van hősökre. Félreértések elkerülése végett: nem az a baj, hogy bemutatja emberi mivoltukat. A baj az, hogy mindezt rosszul és rossz eszközökkel teszi. A hősök nimbuszának óvatlan lerombolása ugyanis az egyszerű olvasót nagyon könnyen a szélsőségek karjába löki, akik örömmel ölelik magukhoz és vigasztalják meg. Ezzel pedig a szakadék tovább nő. Nagyon nagy kár.
Pedig a könyv célja nyilvánvalóan nem ez volt, hanem az, hogy gondolkozzunk el. Ne hagyjuk magunkat sztereotípiák mellett vezetni. A régi kor eseményeit ne csak az utókor szemével lássuk, hanem próbáljuk magunkat a kor emberének helyébe képzelni, az akkori ember szemével látni. De ugyanakkor ne felejtkezzünk el arról sem, hogy a kor emberét is meg lehetett téveszteni. Így ha az olvasó felülemelkedik a fentebb vázolt problémákon, sőt utánanéz a történelmi tényanyagnak (nem kell tudományos monográfiákat olvasni), akkor élvezheti és megértheti a műnek az írónő által elképzelt mondanivalóját.
Nem lesz sétagalopp, mert Börcsök Mária semmiben nem könnyítette meg a helyzetünket. Viszont gondolkodunk, ahogyan akarta.
Forrás:olvassbele.com ,2012. február 14 ,írta:Molnár Gyula
Žiadne komentáre:
Zverejnenie komentára